ÉRDEKESSÉG: Szorozz rutinosan az ujjaiddal! – elfelejtett, jó technika

Ujjakkal szorzás  módszere, amely az 5-nél nagyobb számok szorzására alkalmazható.
Szabály: Úgy mutatod a számokat, hogy ötig nyitod az ujjaidat az egyik kezeden, öt fölött pedig csukod a másikon.

ujjak

Így kapod meg a 7 X 6 szorzatát.
A módszerhez mind a két kezed használd!
Egyik kezedet csukd össze, számolj el rajta addig, ameddig el nem érsz 7-ig, az egyik szorzandó számig. Tudod: ötig nyitod az ujjaidat, öt fölött pedig csukod. Ha jól csináltad, egyik (pl. a bal) kezeden 5 nyitott ujjat mutatsz, a másikon (a jobbon)  2 csukott ujj és 3 nyitott marad.
Ezt szorozzuk meg 6-tal. Most a másik kezeden alkalmazod ugyanazt az elvet. De csak az 5-nél többet mutatod, így pl. a bal kezeden egy csukott, és négy nyitott ujjad lesz.

Már látható is a szorzat. A nyitott ujjaid által látott számokat kell összeszoroznod (3×4), így 12-t kapsz. Ehhez kell hozzáadnod, a két kezeden látható, lezárt ujjaid  számának tízszeresét. Ebben az esetben (2 + 1)×10, azaz 30-at. Így 12 + 30= 42, a szorzat: 42.
Próbáld ki!  Ha begyakorlod, nincs szükség az ujjaidra, elég elképzelned a műveleteket.

Print Friendly
Kategória: Cikkek, Diszkalkulia, Dyscalculia, Egyéb, Ötletelő, Számolás, Tanács