Észrevettem, hogyha figyelem a barátaimat, az osztálytársaimat, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Jól futni, szépen énekelni vagy rajzolni nem mindenki tud. Vannak, akik szépen írnak, fogalmaznak, olvasnak, mások kevésbé, nekik segíteni kell. Mindenkinek vannak kedvenc tantárgyai és vannak olyan tárgyak, amelyekről többen is azt mondják, hogy kevésbé szeretik.

Ugyanezek igazak a matematikára is. Vannak, akiknek könnyű a dolguk, gyorsan számolnak, szinte mindig tudják a választ, és vannak, akik ritkábban jelentkeznek, vagy vannak, akik mindig lassabbak a feladatvégzésben.

Szóval a gyerekek – ugyanúgy, ahogyan a felnőttek is – nagyon különbözhetnek abban, hogy miben jók, és milyen területen van szükségük segítségre. Közös viszont mindenkiben az, hogy szükségük van SIKERÉLMÉNYRE otthon, az iskolában, a munkahelyen.

Akik diszkalkuliások, azoknak a sikerélményt nem a matematika hozza. Hiszen ők matematika órákon többnyire csendben meghúzódnak, alig észrevehetővé szeretnének válni. Gyakran rossz érzésük van amiatt, hogy hibásan végzik el a feladatokat, vagy lemaradnak. Matematika órán a radírjuk, vagy az ujjaik nélkül neki sem állnak szinte a számolásnak. A kezüknek évekig lényeges szerepe van: a pad alatt az ujjaikon összeadnak, kivonnak, sőt szoroznak, vagy a jobb-bal oldal megkülönböztetéséhez apró eltéréseket keresnek rajta (egy gyűrű, karkötő, vagy egy makacs seb a bal kézen stb.), és figyelik, hogy „kéznél” legyen. Aztán van, hogy feledékenységük miatt lesütött szemmel állnak, amikor megkérdezik tőlük, hogy miért nincs itt a vonalzód, miért hiányos a leckéd?

Gyakran, valóban elfelejtünk dolgokat, hiába írjuk le azt, akár a leckefüzetbe. Figyelmetlenség? Emlékezethiány?

Szép lassan az iskolában, nagyon jól megtanuljuk leplezni azt, hogy egyedül nehezen megy. Titokban sandán figyeljük a társainkat, hogy mit csinálnak, milyen számokat írnak, merre húzzák a vonalat, és félig rajzolt vonalakból, félszavakból kombinálunk.

Lám-lám, ez sokáig sikeres is, mert a tanító vagy tanárnő nem vette észre azt, hogy ezt most „ nem egyedül csináltuk”.

Más a helyzet otthon a házi feladattal. Otthon nincs, aki súgjon, vagy akiről leírjuk a megoldást.

Anyuka, apuka feszülten figyelik az ábrándozó, hosszú órákig a füzete előtt ülő kis-, vagy nagy iskolásukat. Nem értik, hogy miért készül el lassabban a matematika házi feladat, mint a környezetismeret vagy a történekem. Ahogyan azt sem, hogy miért azt hagyja a gyermekük mindig utoljára. Aztán később ott a nagy kérés, miért nem tud megvenni magának a közértben -1-2 dolgot, vagy az, hogy miért nem jegyzi meg, hogy mit kértek tőle. ha tizenéves, akkor miért nem jön a kislány a konyhába sütögetni, és önt ki 40 dkg lisztet a tálba. Miért nem mond ilyeneket, hogy 1 liter  tej, 1 kg  cukor, fél méter stb.

Mi a számokkal, a számok viszonyít nem értve – küzdünk.

Nekünk másféle segítségre: más, a hagyományostól eltérő vagy azt kiegészítő módszerekre van szükségünk ahhoz, hogy esélyük legyen jobban teljesíteni az iskolában. Nem azzal van a baj, hogy nem vagyunk képesek logikusan látni a számok világát. De csak, ha logikussá teszik, akkor értjük meg. Nem az a baj, hogy mindenben gyengék vagyunk, hanem az, hogy több dologban hiába vagyunk jobbak, csak ezt a hiányosságunkat jegyzik meg rólunk. Így aztán egy idő után, mi magunk is elhisszük, hogy ez határoz meg minket- és ez így nem igaz.

A diszkalkulia gyanúja, ha felmerül valakinél, akkor a tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság vizsgálatát kell kérni. A vizsgálttal dől el, hogy valaki sajátos nevelési igényű-e (a diszkalkulia, sajátos nevelési igényre való jogosultság), vagyis szüksége van-e többletszolgáltatásokra. Ilyenekre, mint fejlesztés, tantárgyi megsegítés, differenciált vagyis az egyéni igényeit is figyelembe vevő eszköz, módszer. Az osztályozásnál kaphat- e kedvezményeket, akár több időt a témazárók megírásakor, akár számolhat-e számológéppel, de szóba jöhet az értékelés és minősítés alóli mentesítés is. A diszkalkuliásoknak gyakran speciális eszközök, módszerek szükségesek és akár a tantervet is módosítani szükséges.

A legfontosabb az, hogy számolásra minden nap szükség van. A jó szintű számolást pedig a diszkalkulia terápia segíti elő. Az lenne a cél, hogy minden diszkalkuliás eljusson idáig, hiszen mi, diszkalkuliások, képesek vagyunk megérteni a matematikát, csak más utak vezetnek el hozzá.

Szabó Ottilia