Kedves Látogató!

Köszöntünk Téged az oldalunkon!

Mi sok-sok éve már a diszkalkuliások, vagyis a számolási problémákkal küzdők számára nyújtunk segítséget. Nemcsak a diszkalkulia megállapítása, hanem a korszerű terápiája és a segítők edukációja is célunk. Honlapunkat és portfóliónkat 2012-ben hoztuk létre és indultunk el ezen az úton.

Szeretnénk, ha Te is és minél többen – akár a szülők és a pedagógusok is – általunk egyre bővebb és egyre korszerűbb ismereteket kapna a diszkalkulia tüneteiről, okairól, elősegítve ezzel is a korai felismerését. Készítettünk szűrő- és vizsgálóanyagokat, és elérhetővé tettük az eszköztárát. Képzésekkel felkészítjük a szakembereket a használatukra.

25 évnyi terápiás tapasztalattal – közel 40 féle fejlesztő füzetet, számolólapot állítottunk össze a fejlesztést végző gyógypedagógusoknak és a szülőknek, akik az otthoni gyakorlás keretin belül segítik gyermekük fejlődését. A sorozat címe Dyscalculine Számolólapok, melyek online is rendelhetőek, de megvásárolhatóak szakmai könyvesboltokban is.

​Akkreditált továbbképzése​inkről mára már elmondhatjuk​, ​hogy kiképeztünk ​- az ország minden részéről és a határon túl​ról​ érkező – ​több száz pedagógus​t, akik képesek alkalmazni ​a​ számolási problémákkal küzdők számára fejlődési esélyt​ ​jelentő ​Dyscalculine Terápiás Program​ot.​ ​A képzés résztvevőit nyilvántartjuk ​szakmai ​adatbázisunk részeként, így, ha ország szerte segítségre lenne szükség, célunk, hogy megadjuk ennek megoldására a lehetőséget.

Felületünkön elérhető még egy ingyenesen kitölthető online diszkalkulia teszt is, valamint ingyenesen elérhető és letölthető fejlesztőeszköz ötlettár is. Használjátok, nézegessétek!

És hogy miből született a nevünk? A diszkalkulia (dyscalculia) és az angol line, azaz ‘vonal, irányvonal, kötelék’ szavak összekapcsolásából. Célunk, hogy egy úgymond kapcsolatot alakítsunk ki a szülő-gyermek-pedagógus hármas között, s hogy ennek a kapcsolatnak az alapjait, azaz a megfelelő tudást, a nyitottságot és a segítséget megadjuk, ezt biztosítsuk a megfelelő szaktudással és eszközökkel. Irányvonalat mutatunk a szülőknek, akik segítségért fordulnak hozzánk, és segítünk a pedagógusoknak, akiknek munkáját elérhető eszközeinkkel, tanácsainkkal, valamint képzésekkel könnyítjük, több mint 20 éves szakmai tapasztalatunk pedig segítségként szolgáljon számukra.

Kérdéseddel keress minket bátran elérhetőségünk valamelyikén, valamint bátran olvasgasd szakmai anyagainkat, cikkeinket és szívesen ajánljuk fejlesztő füzeteinket, eszközeinket is.

A CSAPATRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHATSZ!

Üdvözlettel: A Dyscalculine Fejlesztői Csoport