Az elmélyítés 3 szint (konkrét tárgyi, ikonikus/képi és az absztrakt számosított) alapos bejárása után érhető el, a tanuló először a rövidtávúba, majd a hosszútávú memóriába keresi a megoldást.
A hosszútávú memóriába kerülés előtt még egyéb memória szinteken is végig megy, amelyek a következők:
1. felbontással történő felidézés,
2. stratégiaváltogatások,
3. közvetlen felidézés.
Így például, amíg nem – tudja ebben az esetben – a 9-et bontani és nem alkalmazza a minimum stratégiát, (vagyis azt a stratégiát, ami 7+2 ugyanannyi, mint 2+7 és könnyebb 2-t hozzáadni a 7-hez, mint a 2-höz 7-et) addig csak konkrét szinten „áll”, akár az ujjain számlálva. Ilyenkor még szükséges, hogy rakja ki a 2-t és a 7-et tárgyak számosságát követve, rajzolja le és írjon hozzá műveleteket a számkörökben egyesével haladva. Egyesít, hozzáad, kétfelé bont, verbalizál és egyszer csak elvonatkoztat, és ekkor kezdődhet az emlékezeti folyamat.