„- Tudom, hogy meg tudod csinálni!”

„- Tudom, hogy képes vagy rá.

Milyen közismert, sokszor hallott mondatok. De vajon elégszer hallja-e minden kisgyermek a környezetétől ezeket a visszajelzéseket. Mert, ha igen, előbb-utóbb ennek akar megfelelni, eszerint akar teljesíteni, ezt várja el önmagától. Ezáltal tanul meg küzdeni, majd pedig bízni önmagában.  Az egészen kicsi gyermek fejlődésében ez a motívum segíti elő minden újabb, magasabb fejlődési szint meglépését, és ezen biztatások által jut el a kis óvodás a lépcsőn járástól a biciklizésig, a lengővonalas firkától a sárkány rajzig.

Aztán iskoláskorban a teljesítmény mérhetőségével, összehasonlíthatóságával a tanulási motívumok változnak.  A változás irányát  a környezet határozza meg.  Az a sajátos nevelési igényű gyermek, aki a hiányosan szerveződő megismerő funkciók és nyelvi folyamatok együtthatásának eredményeképpen lassú, bizonytalan, és akit alacsony matematikai teljesítmény jellemez, pszichikus adottságai révén képes felmérni gyengeségeit – s így azt is, hogy ilyen téren különbözik társaitól. Lemarad, de ha csak ezt észleli, és azt, hogy  mindenki más halad, akkor egyre romlik matematika tantárgyi énképe. Teljesítménymotivációja, önbizalma csökken, s kevésbé lesz kitartó egy-egy matematikai probléma megoldása során. Gyengülő motivációja miatt még elkerülő technikákat is alkalmazni fog. Ekkor vajon hogyan lesz esélye arra, hogy hátrányát behozza? A válasz az, hogy: nem lesz.

A pedagóguson múlik, hogy mit él meg matematikaórán. Van, aki a pedagógiai  felkészültsége, ébersége révén, nem hagyja, hogy diákja megélje  a „képtelen vagyok rá” élményt.  Ezek a gyerekek bár kisebb lépéseket tesznek meg, de sikerül bekapcsolódniuk a tanórákba és teljesítik a kért feladatokat. Ilyenkor a kudarc okozta kompetenciahiány érzése nem jelenik meg, nem rontja a teljesítményt. Lássuk be, jobb ez a helyzet, és a fejlődésre is így nő az esély.  A tanulást elősegítő, önvezérelt fejlődés csak akkor indulhat meg, ha javul a gyermek problémakezelő képessége. A megélt siker motiváló, pozitívan hat énképe alakulására, aktivitására. A pedagógus legfőbb célja, hogy ez megtörténjen. Ehhez azonban nemcsak tantárgyi teljesítésében, hanem szociálisan kell segítenie a gyermeket. Differenciáltan kell tanítania

Kutatások igazolták, hogy minden iskolába kerülő gyermek vágyik a tudásra, a tananyagot el akarja sajátítani, csak megfelelő ösztönzőkre van szüksége. Az ösztönzés pedig  több irányból érkezik, nemcsak a tanítótól, hanem a szülőktől, a családtagoktól (nagyszülőktől, testvérektől), az osztálytársaktól, barátoktól. De csak szerencsés és kivételes esetben terelik mind egy irányba a gyermek teljesítményre törekvését, és várják el ugyanazt tőle. A tanító azt tapasztalja, hogy minden tanulójánál más-más hatásokra fejlődik és másként alakul az önmagával szembeni elvárás.  A sajátos nevelési igényű gyermekeknél is így van ez.

Az iskolákban egy osztályba járó gyermekek bár egykorúak, a tanulási motivációik mégis merőben különbözhet egymástól.  A tanító ezt jól tudja, hiszen pontosan eszerint alakítja ki az elvárásait. Mást vár el a mindig magasba emelt karú, lelkesen válaszolgató diáktól, mint az introvertált, csendesen meghúzódó félénktől, vagy az izgő-mozgó, ficánkolótól, és mást a sajátos nevelési igényű gyermektől. (Apropo pad. Csak egy gondolat erről: az előbbi vajon az első padokban, vagy az utolsókban ül-e? Milyen fontos pedig, hogy az utóbbiak is az első padokban ülhessenek, és helyet cserélhessenek,  néha választhassanak).

Az elvárásoknak fontos szerepe van a tanulási motiváció alakulásában, alakításában. Ilyen alakító tényezők például a tanulással kapcsolatos megelőző tapasztalatok: a siker, illetve a kudarc megtapasztalása. Érdemes végiggondolni a Thomas Jefferson-i sorokat „A legnagyobb egyenlőtlenség nem egyforma embereket egyformán kezelni”, mert akkor máris nemcsak teoretikus okfejtés mindez, hanem a tanítási eljárások módosításának indoka. Ehhez mindig nagyon fontos pedagógusként végiggondolni azt, hogy

–          mi a tanóra célja?

–          hogyan is haladhatnak az egyes tanulók előre, mire van szükségük?

–          mit tudok tenni, hogy segítsem őket?

A motiváció szó a latin ’movere’ szóból származik, melynek jelentése: mozgat, hajt, indít.  Mi is indítja cselekvésre az alulteljesítő, kognitív funkciózavarral küzdők gyermeket? Őt is ugyanaz. Ha teljesíthet, ha dolgozhat, ha azt, amit az egyik nap még nem tudott, a következőn képes megcsinálni. Ha felesleges évismétlések nélkül haladhat saját ütemében, ha küzdhet azért, hogy ő is jobb legyen. Ehhez számos kritériumnak kell együttesen jelen lennie, mind a szociális, mind a pszichikus dimenziók felől.  A tanulásban leginkább a belső motiváció és a külső elvárás kölcsönösen hat egymásra. A belső „jó érzés”, az elégedettség tovább növeli a tanulási motivációt. Ebből következik az, hogy amíg a tanulót egyik kudarc a másik után éri, akkor csökkenhet a motivációja a további tanulásra, ami újabb kudarcok előjele. Addig éppen az ellenkezője történik, ha naponta újabb és újabb sikert él meg.

Ehhez az szükséges, hogy mind a pedagógus,  a gyermekek észreveszik, hogy mindenki különböző, akkor könnyen elfogadják, hogy valaki nem a legjobb számoló, vagy azt, hogy van aki koronggal számol. A tanulásban sem lesz szégyen, ha valaki „biceg”. Ahogy a lábfájós gyermeknek segítenek a lépcsőn járni, ugyanígy lehet segíteni a “gyenge matekost”. De ehhez egy  facilitátor pedagógus szükséges, aki a gyermek megismerésében, a megsegítésében, a lelkesítésében töretlenül hisz és mintát ad az osztályának.

A matematikához szükséges az intuíció

A tanító pedig a pedagógiai munkára való felkészülés során át tudja gondolni, hogy miképpen akarja elérni, hogy óráján mindenki számára lehetővé váljon a tanulás.  A felkészülés folyamán figyelembe veszi a tanulók egyéni különbségeit képességeik, tudásuk, érdeklődésük, motiváltságuk terén, vagy akár kulturális és szociális hátterük alapján. Ezekhez a különbségekhez olyan módszerek, eszközök, munkaformák és feladatok kiválasztására van szükség, mely egyaránt jelent fejlődést az érdeklődő és magasabb tudásszintű diák számára, valamint az esetleges hiányosabb tudással és motivációval rendelkező diák számára is.

Ha többféleképpen (egyszerűbben is) felteszi  ugyanazt a kérdést, mert így megérti a gyengébb beszédprodukciójú gyermek is, és a többiek is gondolkodna.

Eszközhasználatra rendszeresen alkalmat ad ( abakuszt, pálcikát, számológépet). Tudja, hogy a tanulási (számolási) zavarok esetében megjelenő számképzet hiány, csak tárgyi, képi (vizuális) támogatással szűnik.

Más-más feladatlapon is lehet dolgozni ugyanazon a tanórán.

Csoportban, párban dolgozva a tudás és ismeretelőnyöket segítésre lehet fordítani. A „kistanító” szerep a tehetséges számára is fejlődési lehetőséget ad. A sajátos nevelési igényű és a tehetséges egyaránt profitálhat ebből a helyzetből.

A tanítási anyagból való felkészülésnél odafigyel annak vonzerejére, vagyis arra, miként tehető érdekessé. Hiszen az érdeklődés növeli az aktivitást, és jobban élvezi a tanórát a tanító is, ha mindenki lelkesen dolgozik.

A tananyag alkalmazhatósága, valósággal való kapcsolata is előny lehet. Kilehet lépni matematika órán a tanteremből, hiszen a matematika a hétköznapok és a tárgyi környezet minden szegmensében jelen van.  (Egy kutatásban a diákokat megkérdeztek melyik tanórára emlékeznek legélénkebben és  legszívesebben vissza, szinte kivétel nélkül a közös tanórai játékot, vagy a kihívást, a  tanítóval közösen végzett kísérletet és a humort emelték ki).

Fontosak  a nem tankönyvi, hanem életszerű „mi lenne, ha” feladatok.  A gyermeket aktivizálja, és számtalan változata létezhet a tanórán.

A tanító személyiségével motivál

A  tanító személyisége kiemelten fontos a matematikai tananyag érdekessége, és hasznossága mellett, hiszen a motivációt saját személyisége által is el tudja érni. Ő választ munkaformát, amelyben figyelembe tudja venni a tanulók egyéni tulajdonságait, érdeklődését, tudásszintjét, a munka nehézségét. Ő alakítja ki az elfogadó légkört, ahol nem a csend a legfőbb cél, hanem ahol a diák mer kérdezni, mer gondo

lkodni, jelezni. Ő határozza meg az elérendő, elérhető célokat, amelyekhez hozzákapcsolja a tanuló önmaga számára kitűzött céljait. Ő választhat az alacsonyabban motivált tanulónak érdekesebb, látványos, játékos tevékenységeket. Míg a magas motiváltságú tanulóknak bonyolultabb  egyéni vagy kutatómunkát, és a szorgalmasabbnak gyűjtőmunkát ajánlhat. A közepesen motiváltaknak lehetőséget adhat önellenőrzésre vagy ösztönözheti feladatok kitalálására, önálló gondolkodásra. A sajátos nevelési igényűektől pedig kisebb lépések megtételét várja el, de azt elvárja! Mindig értékel, megfelelően választott értékeléssel jutalmaz. Ismeri az értékelési módozatokat:  interaktív szóbeli, szöveges,  tanári -tanuló társi dicséret,  érdemjegy, önértékelés sb.

Az értékelés során sohasem a gyermeket magát, hanem a cselekvését, a megoldását értékelje a pedagógus. Vagyis a gyermek ne azt hallja, hogy ő milyen problémás, hanem azt, hogy a feladatát  milyen szinten végezte el. peti tudhatja, hogy ő gyengébb matematikából, többet kell tehát tennie a jobb eredmény eléréséért. De

nem azt hallja, hogy  „-Peti gyenge vagy!” ,  hanem azt, hogy– „Peti a feladatodban van egy  javítani való”.

A pedagógusnak fontos végig gondolnia, hogy bizonyos tantárgyak- például a matematika több gyermek számára okoz gondot, mint a többi. Vajon miért, valóban csak azért mert nehezebb, mint a környezetismeret? A matematika megértéséhez elsősorban a matematika nyelvét kell elsajátítania a tanulónak. De azért is, mert  ritkán adódik alkalma megszólalni a matematika nyelvén, és így nem gyakorolja be igazán. Segíti a sajátos nyelvhasználatot, ha olyan feladatokat kap, amiben ezt gyakorolhatja. Ilyen egyeztetéses feladatok kezdetben nagyon tömörek nyelvileg. (Pl. 2> matematikai jel, azt jelenti 2 több, vagy a 6- 2 azt jelenti a 6-ból elvesszük a 2-öt)  Fontos ezt a tanulás kezdetétől végeztetni, eljutva az egyre összetettebb megfogalmazásokig. Segíti a tanulási folyamtatot a pedagógus állandó visszajelzése, és a tananyag kisebb egységekben történő megtanítása utáni számonkérés.

A számonkérés is lehet egyénre szabottan változatos. Hiszen valakinek megszólalni kezdetben nehéz, és vannak, akik nem szívesen rajzolnak, ábrázolnak. Van, akit a jobb jegyért küzdelem motivál, van aki tart az osztályzatoktól. Folyamatokban kell gondolkodni, és távlatokban szükséges tervezni. Nem mindenkitől várható el azonnal a jó teljesítmény, az aktivitás- de a cél ez.

Az osztályzatokról tudjuk jól,  hogy a csak az érdemjegyért való tanulás nem alakít ki a gyermekben belső motivációt. Azt is, hogy a jegyekkel történő értékelésnél  nem vehető figyelembe a tanulásra fordított idő, szorgalom, a képességek közötti különbségek sem. Pedig a tanítónak a jegyek mögött rejlő munkát is, és ezt vissza is kell jeleznie a diáknak, erre alkalmasabb a komplex és a szöveges értékelés. Érdemes tehát átgondolnia a pedagógusnak, hogy mivel is motiválja jobban tanítványát.

Forrás: www.ntk.hu/ Hírlevél

(Szabó Ottilia írása)