2018-ban a Dyscalculine Csapata új, a diszkalkulia, avagy a számolási zavar terápiájához kapcsolódó tréninget hirdet, a „Kreatív Pedagógus” foglalkozást.
Képzésünk során szeretnénk megmutatni a pedagógusoknak, szülőknek azt, hogy a körülöttünk lévő egyszerű elemekből, használati cikkekből, vagy akár már kidobásra szánt dolgokból mennyire egyszerűen tudunk ötletes, hasznos és kreatív eszközöket készíteni.
Bemutatjuk, hogy, akár minimális idő, pénz és energia ráfordítással mennyire ötletes és használható fejlesztőeszközöket készíthetünk a gyerekünknek, otthonra, illetve fejlesztő- és gyógypedagógusként diákjaink számára.
A foglalkozás során a résztvevők megismerkedhetnek a Dyscalculine szakembere által – az elmúlt több mint 20 év során – készített hasznos és különböző eszközökkel. Azzal, hogy a számolási területekkel összefüggő rutin, készség, képesség fejlesztésére miként használhatjuk ezeket, valamint, hogy egy-egy fejlesztőjáték miként variálható.
Célunk, hogy a szülők, pedagógusaink, fejlesztőink kreatív és hasznos ötletekkel gyarapodjanak, majd ezt az élményt elvíve magukkal, otthon is, további használható eszközöket készíthessenek.
A foglalkozáson résztvevőknek pedig a helyszínen megvásárolható diagnosztikus és terápiás anyagainkból, a Dyscalculine Számolólapokból és az FDL Szűrőcsomagokból 20% kedvezményt biztosítunk, amelyet a képzés ideje alatt vehetnek igénybe.
A helyszínen eszközöket, szakmai anyagokat biztosítunk.
A képzést vezeti: Szabó Ottilia, a Dyscalculine szakembere.
Fontos: a képzésre csak korlátozott számban, maximum 30 főt tudunk fogadni, így a regisztrációt fizetési sorrendben tudjuk rögzíteni. Kérem, az utalást megelőzően várja meg visszajelzésünket azzal kapcsolatban, hogy van-e még szabad helyünk!
Képzés tervezett ideje: 2018. április 14., szombat, 09.00-15.00
Képzés díja: 16.000 Ft/fő/képzés
Képzés helyszíne: 1056 Budapest, Váci utca 47., 3. emelet, Pannon Kincstár
A képzésről bővebben>>>