A Dyscalculine Csapata 2020-ban, az akkreditált képzésen túl, augusztus 31-től, több turnusban, online képzést indít. Az online képzések célja, hogy az ország bármely pontján élő pedagógusok, fejlesztők, tanítók, részt tudjanak venni képzéseinken, amelyek esetében nem kell elutazniuk a képzés helyszínére. A képzés így tehát otthon elvégezhető. Ezen foglalkozás 10 kredit pontot érő, 10 órás online képzés. Akár egy nap alatt is elvégezhető, elsajátítható a tananyag (az egynapos foglalkozásainkhoz hasonlóan építettük fel), azonban erre a Résztvevőnek 1 hónap áll majd a rendelkezésére.

AZ ONLINE KÉPZÉS RÉSZLETEI:

– Képzés megnevezése: Diszkalkuliások szöveges feladatértésének fejlesztése

– Kiknek ajánljuk a képzés elvégzését:

– Kredit pont: 10 pont, a képzés elvégzését követően igazolást adunk

  • Az igazolást, a sikeres teljesítést követő 10 munkanapon elsősorban elektronikusan küldjük majd el
  • Nem akkreditált továbbképzés

– A képzés teljesítésének feltétele:

  • A képzés teljes díjának előzetes befizetése>>>
  • Az elérhető tananyagok elsajátítása
  • A képzés sikeres zárása: 10-15 kérdésből álló online tesztsor formájában amely max 30 percet vesz igénybe (a képzés utolsó napjaiban kerül kiküldésre a teszt linkje)

– Képzés indulása: 2020. augusztus 31.

  • A következő turnus indul: 2021. január 30-án!
    • jelentkezési határidő: 2021. január 25. – de a képzésbe bármikor be lehet csatlakozni (a határidők nem változnak!)

– Képzés időtartama:

  • A képzés elvégzésére, az anyagok elsajátítására és a zárófeltétel teljesítésére 30 naptári nap áll rendelkezésre
  • A képzés akár 1 nap alatt is elvégezhető (egynapos képzés felépítése alapján összeállított tananyag)
  • A képzés otthonról, az ország bármely pontjából elvégezhető!

A KÉPZÉS DÍJA:

Képzés díja: 30.000 Ft/fő/képzés

Fizetés módja: előreutalással!

  • Magnet Bank: 16200106-00254780 számlaszámra (kedvezményezett: Aster Film Bt.)
  • Közleményben: a jelentkező nevét feltüntetve! (Hiányzó adatok esetében a beazonosítási problémákért nem tudunk felelősséget vállalni!)

FONTOS: számlát CSAK arra a címre/névre tudunk kiállítani, amely címről az utalás érkezett! Amennyiben az utaláshoz előlegszámlára vagy díjbekérőre van szüksége, kérjük, jelentkezéskor ezt jelezze felénk és adja meg a szükséges adatokat a jelentkezési lapon!

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

– Képzés anyaga:

  • a képzés teljes anyagának elérhetőségét, linkjét a Résztvevő által megadott email címre küldjük a képzés kezdetének napján
  • a link tartalmazza a hanganyagok/előadások anyagát, prezentáció anyagát, kiegészítő tananyagokat, információkat
  • FONTOS: A képzés kezdetén minden résztvevő (véglegesített jelentkezéssel) emailben megkapja majd a képzés teljes tananyagát. Amennyiben ez az email nem érkezne meg aznap, kérjük, ellenőrizzék a SPAM mappában, illetve, ha itt sem található, mindenképp jelezzék a Szervező felé ennek hiányát (info@dyscalculine.com)!

– Képzés teljesítése:

  • A képzés megkezdésétől számított 25. napon elküldjük az online tesztsor linkjét emailben a Résztvevő részére
  • Teljesítési határidő: képzés megkezdésétől számított 30. nap
  • 10-15 kérdésből álló tesztsor, amelynek min. 75%-át sikeresen meg kell válaszolni
  • Az online teszt maximum 30 percet vesz igénybe
  • A tesztsorban szereplő kérdések az előadások végén található kérdésekből állnak majd össze

– Képzés menete:

  1. A képzés díjának befizetését követően, a Szervezők egy szerződést küldenek át a Résztvevőnek, amelyet kitöltve, aláírva, elektronikus formában, a képzés kezdetéig vissza kell küldeni a Szervezőnek. Ez előfeltétele a képzés elvégzésének. További kiegészítő információkat, illetve ütemezést is küldünk az online képzéssel kapcsolatban.
  2.  A képzés indulásának első napján emailben elküldjük a képzés teljes anyagát.
  3. A képzés kezdetén hozzáférést adnunk a képzésre létrehozott facebook csoporthoz. Itt, a képzésen résztvevők menet közben is feltehetik kérdéseiket, itt lehetőség vagy egyeztetni a vizsgával kapcsolatosan. Akinek nincs facebook-os elérhetősége, azoknak a képzés vége előtti napokban, előre egyeztetett időpontban egy Skype vagy telefonos egyeztetést tudunk felkínálni az oktatóval, ahol összegezve, egyeztetheti a felmerülő kérdéseket.
  4. A képzés anyagának elsajátítására 30 naptári nap áll rendelkezésre
  5. A képzés utolsó napjáig ki kell tölteni az online tesztet

– Technikai igény:

  • asztali számítógép/laptop
  • internet
  • hang az eszközön

KEDVEZMÉNY:

– Kedvezmény biztosítása a képzésen résztvevőknek a Dyscalculine termékekre:

  • Kedvezmény mértéke: -20%
  • Az egyénileg, emailben kapott kuponkódot a résztvevő a képzés ideje alatt bármennyiszer felhasználhatja
  • A további részleteket a képzés kezdetekor, a tananyagokkal együtt küldünk

KÉPZÉS TEMATIKÁJA

  • Eltérő nyelvfejlődés a diszkalkuliásoknál (korosztályonként), a diagnosztikai szempontok megismerése
  • A szám- és számolási feldolgozás és a nem matematikaspecifikus kognitív funkciók, valamint a verbális és írott nyelv fejlődése
  • A matematika fogalmi szótára témakörökhöz kapcsolva
  • Matematikai nyelvi formák rögzítésének lépései a Dyscalculine Programban – támogatott szövegértés óvodás és kisiskolás korban
  • Feladatok a szövegértés fejlesztéséhez, módszertani javaslatok
  • A felső tagozatosok, középiskolások matematikai szövegértésének kialakítása
  • A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése
  • Verbális és írott nyelvi fejlesztés és támogatás a tanórai folyamatokban
  • A diszkalkuliások szövegértésének értékelése, a javasolható kedvezmények
  • Játékos tevékenységek, nyelvi játékok ötletbörzéje

A jelentkezéssel elfogadja a felhasználói feltételeket, az online képzés szabályzatát, amelyekről bővebben itt olvashat>>>

JELENTKEZÉSSEL, RÉSZLETFIZETÉSSEL, VISSZAMONDÁSSAL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK!

(Kérjük, a jelentkezés elküldését megelőzően olvassa el a fenti tájékoztatót!)

JELENTKEZEM!