Az online képzéscélja, hogy az ország bármely pontján élő pedagógusok, fejlesztők, tanítók, részt tudjanak venni képzéseinken, amelyek esetében nem kell elutazniuk a képzés helyszínére. A képzés így tehát otthon elvégezhető. Ezen foglalkozás 10 kredit pontot érő, 10 órás online képzés. Akár egy nap alatt is elvégezhető, elsajátítható a tananyag (az egynapos foglalkozásainkhoz hasonlóan építettük fel), azonban erre a Résztvevőnek közel 1 hónap áll majd a rendelkezésére.
AZ ONLINE KÉPZÉS RÉSZLETEI:
– Képzés megnevezése: Diszkalkuliások szöveges feladatértésének fejlesztése
– Kiknek ajánljuk a képzés elvégzését:
- Akik már részt vettek a „Dyscalculine Program. A diszkalkulia korszerű terápiája.” című akkreditált továbbképzésünkön a diszkalkulia témakörében
- Gyógypedagógusoknak, akik a diszkalkulia terápiában jártasak
- Integrációban tanító pedagógusoknak
– Kredit pont: 10 pont, a képzés elvégzését követően igazolást adunk
- Az igazolást, a sikeres teljesítést követő 10 munkanapon elsősorban elektronikusan küldjük majd el
- Nem akkreditált továbbképzés
– A képzés teljesítésének feltétele:
- A képzés teljes díjának előzetes befizetése>>>
- Az elérhető tananyagok elsajátítása
- A képzés sikeres zárása: 10-15 kérdésből álló online tesztsor formájában amely max 30 percet vesz igénybe (a képzés utolsó napjaiban kerül kiküldésre a teszt linkje)
– Képzés indulása: 2020. augusztus 31.
- A következő turnus indul: 2022. március 19-én!
- jelentkezési határidő: 2022. március 11. – de a képzésbe bármikor be lehet csatlakozni (de a határidők nem változnak, időszak hosszabbításra nincs lehetőség!)
– Képzés időtartama:
- A képzés elvégzésére, az anyagok elsajátítására és a zárófeltétel teljesítésére 30 naptári nap áll rendelkezésre
- A képzés akár 1 nap alatt is elvégezhető (egynapos képzés felépítése alapján összeállított tananyag)
- A képzés otthonról, az ország bármely pontjából elvégezhető!
A KÉPZÉS DÍJA:
– Képzés díja: 30.000 Ft/fő/képzés
– Fizetés módja: előreutalással!
- Magnet Bank: 16200106-00254780 számlaszámra (kedvezményezett: Aster Film Bt.)
- Közleményben: a jelentkező nevét feltüntetve! (Hiányzó adatok esetében a beazonosítási problémákért nem tudunk felelősséget vállalni!)
FONTOS: számlát CSAK arra a címre/névre tudunk kiállítani, amely címről az utalás érkezett! Amennyiben az utaláshoz előlegszámlára vagy díjbekérőre van szüksége, kérjük, jelentkezéskor ezt jelezze felénk és adja meg a szükséges adatokat a jelentkezési lapon!
TOVÁBBI RÉSZLETEK:
– Képzés anyaga:
- a képzés teljes anyagának elérhetőségét, linkjét a Résztvevő által megadott email címre küldjük a képzés kezdetének napján
- a link tartalmazza a hanganyagok/előadások anyagát, prezentáció anyagát, kiegészítő tananyagokat, információkat
- FONTOS: A képzés kezdetén minden résztvevő (véglegesített jelentkezéssel) emailben megkapja majd a képzés teljes tananyagát. Amennyiben ez az email nem érkezne meg aznap, kérjük, ellenőrizzék a SPAM mappában, illetve, ha itt sem található, mindenképp jelezzék a Szervező felé ennek hiányát (info@dyscalculine.com)!
– Képzés teljesítése:
- A képzés megkezdésétől számított 25. napon elküldjük az online tesztsor linkjét emailben a Résztvevő részére
- Teljesítési határidő: képzés megkezdésétől számított 30. nap
- 10-15 kérdésből álló tesztsor, amelynek min. 75%-át sikeresen meg kell válaszolni
- Az online teszt maximum 30 percet vesz igénybe
- A tesztsorban szereplő kérdések az előadások végén található kérdésekből állnak majd össze
– Képzés menete:
- A képzés díjának befizetését követően, a Szervezők egy szerződést küldenek át a Résztvevőnek, amelyet kitöltve, aláírva, elektronikus formában, a képzés kezdetéig vissza kell küldeni a Szervezőnek. Ez előfeltétele a képzés elvégzésének. További kiegészítő információkat, illetve ütemezést is küldünk az online képzéssel kapcsolatban.
- A képzés indulásának első napján emailben elküldjük a képzés teljes anyagát.
- A képzés kezdetén hozzáférést adnunk a képzésre létrehozott facebook csoporthoz (amennyiben elérjük a szükséges létszámot). Itt, a képzésen résztvevők menet közben is feltehetik kérdéseiket, itt lehetőség vagy egyeztetni a vizsgával kapcsolatosan. Akinek nincs facebook-os elérhetősége, azoknak a képzés vége előtti napokban, előre egyeztetett időpontban egy Skype vagy telefonos egyeztetést tudunk felkínálni az oktatóval, ahol összegezve, egyeztetheti a felmerülő kérdéseket.
- A képzés anyagának elsajátítására 30 naptári nap áll rendelkezésre
- A képzés utolsó napjáig ki kell tölteni az online tesztet
– Technikai igény:
- asztali számítógép/laptop
- internet
- hang az eszközön
KEDVEZMÉNY:
– Kedvezmény biztosítása a képzésen résztvevőknek a Dyscalculine termékekre:
- Kedvezmény mértéke: -15%
- Az egyénileg, emailben kapott kuponkódot a résztvevő a képzés ideje alatt bármennyiszer felhasználhatja
- A további részleteket a képzés kezdetekor, a tananyagokkal együtt küldünk
KÉPZÉS TEMATIKÁJA
- Eltérő nyelvfejlődés a diszkalkuliásoknál (korosztályonként), a diagnosztikai szempontok megismerése
- A szám- és számolási feldolgozás és a nem matematikaspecifikus kognitív funkciók, valamint a verbális és írott nyelv fejlődése
- A matematika fogalmi szótára témakörökhöz kapcsolva
- Matematikai nyelvi formák rögzítésének lépései a Dyscalculine Programban – támogatott szövegértés óvodás és kisiskolás korban
- Feladatok a szövegértés fejlesztéséhez, módszertani javaslatok
- A felső tagozatosok, középiskolások matematikai szövegértésének kialakítása
- A problémamegoldó gondolkodás fejlesztése
- Verbális és írott nyelvi fejlesztés és támogatás a tanórai folyamatokban
- A diszkalkuliások szövegértésének értékelése, a javasolható kedvezmények
- Játékos tevékenységek, nyelvi játékok ötletbörzéje
A jelentkezéssel elfogadja a felhasználói feltételeket, az online képzés szabályzatát, amelyekről bővebben itt olvashat>>>
JELENTKEZÉSSEL, RÉSZLETFIZETÉSSEL, VISSZAMONDÁSSAL KAPCSOLATOS FONTOS TUDNIVALÓK!
(Kérjük, a jelentkezés elküldését megelőzően olvassa el a fenti tájékoztatót!)
FONTOS: A sikeres jelentkezés elküldését követően egy automatikus emailt küld rendszerünk. Ha ez nem érkezne meg, vélhetően hibásan lett megadva az email cím, vagy a SPAM mappába tette a levelezőrendszer üzenetünket, kérjük, ott mindenképp nézze meg! Ha egyik sem, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy küldje el jelentkezését újra!
JELENTKEZEM!