Fejlesztőhatás
A játékok a számfogalmon, mint bázisfunkción belül a globális mennyiségészlelést fejlesztik, ha felhívjuk a gyerekek figyelmét arra, hogy számlálgatás nélkül, minél gyorsabban mondják meg a dolgoknak a kártyán látott mennyiségét. A kártyák, azonosság és különbség felismerés által, hatékonyan segítik a vizuális észlelést és a gyors felidézéssel a vizuális emlékezetet.
A játszhatóság feltétele a stabil fogalomértés, fogalomhasználat.
Fogalmak: kör, négyszög, háromszög, alak, forma, mennyiség, több, kevesebb, egy, kettő, három, négy, öt számszavak
Játékszabályok
A gyerekek elé, a szőnyegre vagy az asztalra teszünk hasonló geometriai alakzatokat tartalmazó, de elemszámban és színben különböző kártyalapokból álló (20-24 darabos), kettő azonos kártyákból álló kártyapaklit, összekeverjük, és indulhat is a játék.
Először csak arra kérjük a gyerekeket, hogy válogassák szét a kártyákat úgy, hogy előttük ugyanolyan a kártyák legyenek, mint előttem. Kezdődhet néhány 5-6 perces gyors ismerkedő kártyázás. Ezt követően válhat izgalmassá a játék, az alábbiakkal:
1. Páros párbaj. Ki a szerencsés?
Ehhez a játékhoz lefordítjuk a kártyákat. Megkérjük a gyerekeket húzzanak fel egy lefordított kártyát, rakják le és gyorsan mondják is ki, amit látnak! Mondják így: 2 kék kör, 3 zöld négyszög, 4 piros háromszög stb. Addig gyűjteniük kell, amíg nincs kettő ugyanolyan náluk. Ha egyezik, mindent eldobhatnak, csak a páros kártya marad náluk.
2. Kapd fel, amit hallasz! Kinél van a legtöbb? Lehetsz leggyorsabb, legpontosabb, legszerencsésebb!
Minden kártyalap felfelé fordulva fekszik az asztalon, és ki kell kapni, amelyikre igaz a hallott tulajdonság. Ha ügyes valaki rengeteg kártyát összegyűjt, és győz.
1. Vedd ki csak a 2-t tartalmazóakat!
2. Vedd ki csak a kört tartalmazóakat!
3. Vedd ki csak a 3-t tartalmazóakat!
4. Vedd ki csak a 2 kéket tartalmazóakat!
5. Vedd ki csak a 4 pirosat tartalmazóakat!
(Ezt a játékot, csak akkor játsszuk teljes kártyapaklival, ha nincs szorongó a csoportban!)
A KÁRTYAMINTÁK (20 DB-OS) ITT LETÖLTHETŐK!
A lapot lamináld a tartósság érdekében!
Honlapunkon elérhető és letölthető bármely eszköz a Dyscalculine tulajdonát képezik! Ezt sokszorosítani, értékesíteni nem lehet! Kérjük, ahol a Dyscalculine logó is fel van tüntetve az eszközökön, ne távolítsák el!
Jó játékot kíván a Dyscalculine Csapata!